Egy kis évértékelés

2020.12.31

Ez az év számomra is igen rendhagyóra sikeredett.
Azon kevés szerencsések közé tartozom, aki még így is nagyon nagyon sokmindenért hálás lehetek.
Ugyan idén sajnos sok gyerekprogramot, foglalkozást nem tudtunk megtartani a betervezettekből, de annál nagyobb szeretettel, teljes gőzerővel készülhettünk azokra, ahol részt vehettünk Daisyvel és Alinnel, a Csigabiga Mozgás- és képességfejlesztő Alapítvány terápiás kutyáival.
Barátnőm, Berceli Bernadett segítségével megálmodtuk és létrejött a Kutyakapcsolat, ahol bepillantást nyerhettek kutyáimmal való harmonikus kapcsolatomba, képzésükbe, mindennapjainkba és szuper kirándulásokat szerveztünk .


Új taggal bővült kis csapatunk, így már négyen boldogítják a családom mindennapjait, érte is rendkívül hálás vagyok tenyésztőjének, Süli Krisztának, a Bonett Bride kennelnek.


Nehéz, de szép dolgokkal teli év áll mögöttünk, azt kívánom, hogy ennél rosszabb senkinek ne legyen a jövő éve! Az elmaradtak mellett új programokkal is készülök Nektek, izgatottan várom, hogy újra együtt kutyázhassunk, addig pedig:


Nagyon Boldog Új évet kívánok mindenkinek!